Péntek este bemutatkozott a köztévé legújabb saját gyártású sorozata, amit négy részre terveztek és az előzetesek, valamint a felvezető kampány hiányában sokak által temetve lett. Jogtalanul. Egy szétszórt modern trubadúrral, feszes és mélyen kivágott ruhákban vonagló jó nőkkel, és a magyar könnyűzene (nemzetközileg) kevésbé ismert, de fülbemászó dallamaival kopogott be az ajtónkon az m1 minisorozata.
Amit aztán egy rossz termékelhelyezéses felhívás és egy bugyuta szexjelenet a lendületet meglovagolva visszakézből földre is küld. A helyzeten valamennyit javít a legendás Reviczky Gábor feltűnése, aki a főszereplő Franci egyik mentális tanácsadója és a dalárda egyik előadóját alakítja, amikor azonban az egyik fogdmeg “bud spenceres” hanghatással fűszerezve tarkón csapja a másikat, ott bizony belerúgnak még egyet a földön fetrengő nézőbe.
Szerencsére egy hajléktalanokkal lenyomott szabad stílusú énekverseny és úgy összességében a többi dalos jelenet nagyot húz a pilot minőségén. Mert a forgatókönyvíróknak minden bizonnyal megkötötték a kezüket és erőszakkal vették rá őket a magyar produkciókra olyannyira jellemző mesterkélt dialógusokra, így ha rajtuk múlt volna minden, a Szájhősök nagyot buktak volna.
Néha már az az ember érzése, hogy véletlen az HBO-ra kapcsolt, viszont az elég rosszul megoldott időben való ugrálgatások kissé túlzóan vannak jelen. Mindenesetre szépen keretbe foglalták Kapócs Zsóka „vonaglásával” a sztorit, aki jobbára csupán a hangját próbálta csillogtatni, illetve hangsúlyozni másodlagos nemi jellegeit, míg Debreczeny és Reviczky szabályosan lubickoltak a szerepeikben.
Lubickoltak. Ezt persze magyar szinten kell érteni. Viszont minden fanyalgást félretéve az értékelés a pilot utolsó dallamait hallgatva 5/10-re kúszott fel. Hazai viszonylatban nagyon is nézhetőre sikerültek a Szájhősök kalandjai, kár, hogy a folytatás csak 1 hónap múlva érkezik. Úgy tűnik, az HBO Társas játékának kihívójára még várni kell, az m1 azonban életjelet adott magáról. Talán végre rátalálhat a magyar sorozatkészítés arra a középútra, ami egyenletesen adagolja a nyugati kultúrára jellemző motívumokat, miközben a klasszikusan magyar gyökereinket és stílusjegyeinket sem feledjük el. Mert bizony olyanjaink is vannak, csak ki kéne nyitni hozzá a szekrénypolcot. Előbb-utóbb a kulcsot is meg fogjuk találni ehhez.