2022 novembere és 2023 januárja között került bemutatásra az RTL történetének valószínűleg máig legnagyobb szabásúnak számító fikciós sorozata, A király. A Zámbó Jimmy életét feldolgozó széria, a streaming szolgáltatón nagy siker lett. 2023 végén a tévében, az RTL-en is bemutatták a produkciót, mely nem hozott rossz nézettséget. A médiavállalat tavaly ősszel újabb, érdekes magyar személyiségről készülő magyar sorozatot jelentett be, ugyanis idén ősszel érkezik a Bróker Marcsi az RTL+-ra. Most pedig úgy néz ki, hogy még egy hasonló projekten dolgozik az RTL.

A Story.hu információi szerint Kovács István Kovi, a négyszeres pornó-Oscar-díjas felnőttfilmes producer életéből készít fikciós sorozat. A 68 éves filmproducer nevéhez többek között olyan ismert hazai pornószínésznők köthetők, mint Michelle Wild, Monique Couvet vagy éppen Maya Gold, akik a 2000-es évek legismertebb erotikus színésznői voltak. A lap úgy tudja, a produkció munkálatai a legnagyobb titokban zajlanak. A story.hu azt írja, hogy a valós eseményeken és fikciós elemeken alapuló alkotáson ugyanaz a stáb dolgozik, mint akik a Jimmy életét bemutató 10 részes sorozatot készítették.

A lap ezen kívül úgy értesült, hogy A Királlyal ellentétben ezúttal nem Kovi kerül a középpontba, hanem a pornóipar feltörekvő és legfelkapottabb csillagai, akik az egykori pornópápának köszönhetően váltak nemzetközi sztárokká. Az online újság információit egyelőre az RTL nem erősítette meg.

Premierözön a Netflixen: 24 film kerül fel szeptemberben a streaming szolgáltatóra

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Ezúttal három színész csatlakozott Az Árulók új évadához

8 év után távozik a Fókusz egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

3 év után távozik Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment programigazgatója