Járai Máté 2020 novembere óta a Reggeli egyik műsorvezetője. A Jászai Mari-díjas színész egy rövid időszakot leszámítva azóta látható a produkcióban. Tavaly május közepén felfüggesztették, mert több olyan műsorban is vendégeskedett, ahova csak külön engedéllyel mehetett volna, ráadásul olyan belső információkról is beszélt, melyek harmadik félre nem tartoznak. Július eleje óta ismét látható a Reggeliben, azonban most kiderült, hogy a jövőben már nem lesz a műsor házigazdája. Az RTL ugyanis bejelentette, hogy Járai Máté távozik a produkciótól. A színész a jövőben vendégként még visszatérhet a Reggelibe.

hirdetés

„A Reggeli című műsor folyamatosan frissül és változik, januártól ehhez vadonatúj struktúra társult. A műsor hosszabb távú stratégiájának része, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjon teret és lehetőséget. Ennek jegyében búcsúzik a szerkesztőség a közkedvelt színésztől. Máté eredeti személyiségére és színes egyéniségére továbbra is számít az RTL és a Reggeli, de immár nem műsorvezetőként, hanem visszatérő, mindig szívesen látott vendégként. Az RTL és a Reggeli teljes stábja sok sikert kíván Járai Máténak, és ezúton köszöni meg, hogy a Reggeli család tagja volt és marad is”

– olvasható az RTL közleményében.

hirdetés

Vaszily Miklós lett a TV2 Csoport új vezérigazgatója

Hivatalosan is bejelentették Pavel Stantchev, a TV2 Csoport vezérigazgatójának távozását

Ezek a SkyShowtime legnagyobb májusi újdonságai

Felkerült a teljes Hunyadi sorozat a legnagyobb streaming szolgáltatóra

Vadonatúj reality érkezik a Pokoli rokonok helyére az RTL-en

Komolyabb bakival zárult a Hunyadi-sorozat