Járai Máté 2020 óta a Reggeli egyik műsorvezetője. Most azonban másfél hónapig nem lesz látható a produkcióban. Ezt ő maga jelentette be friss Instagram posztjában. Elárulta, hogy szerződésszegés miatt június 30-ig nem fog szerepelni a Reggeliben. Azért kapta a büntetést, mert több olyan műsorban is vendégeskedett, ahova csak külön engedéllyel mehetett volna, ráadásul olyan belső információkról is beszélt, melyek harmadik félre nem tartoznak.

hirdetés

A Blikk ennél konkrétabban fogalmazott, szerintük azért büntette meg Járai Mátét az RTL Reggeli, mert Istenes Bence internetes műsorában vendégeskedett, ráadásul erről nem egyeztetett velük.

A műsorvezető ott arról számolt be, hogy a szerkesztői nem ültették őt oda egy interjúra, amikor Rácz Jenő érkezett vendégként, mivel a két fél nem ápol jó viszonyt, így a séf a másik műsorvezetővel, Peller Mariann-nal beszélgetett, Járai pedig a háttérben anyák napi díszeket készített az egyik vendéggel – olvasható a lap cikkében. Kettejük rossz kapcsolata a Nyerő páros 2020-as 4. évada óta tart.

hirdetés

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja

Két sorozat is új évaddal jelentkezik a TV2 egyik csatornáján