A Fal indulása nagy port kavart tavaly év végén, ugyanis az RTL Klub megvádolta a TV2-t azzal, hogy lemásolták az általuk megvásárolt gameshow formátumát, ezért voltak kénytelenek a 2018 tavaszára tervezett premier előtt bemutatni a műsort. Mivel akkor még nem állt a magyar díszlet, Sebestyén Balázs és a stáb elutazott Olaszországba, és az ottani stúdióban mint később kiderült, két epizódot is rögzítettek. Az első brutálisan tarolt, míg a második, mely többszöri műsorváltozás után került adásba, már nem hozott jó nézettséget.
A TV2 nem sokkal később
reagált az RTL Klub vádjára, december végén pedig bemutatták saját vetélkedőjüket, a Stohl András vezette A Piramist. A műsor első három adása, mely a karácsonyi időszakban került képernyőre, nem hozott kiemelkedő nézettséget, ám
a januártól érkező folytatás rég nem látott fölényhez juttatta a TV2-t és hosszú idő után most fordult elő újra, hogy a reklámozóknak fontos 18-49-es korosztályban hétköznap este többször is meg tudták verni a konkurenciát. Az RTL Klub emiatt többször is változtatott műsorrendjén, és februárban elindította A Falat, mely
nem tudta legyőzni A Piramist és közepes eredményeket produkált.
A Fal végül március végén lekerült az RTL Klub műsoráról és a helyén jelenleg is a nagy sikerrel futó a Konyhafőnök látható. A gasztro reality évada azonban hamarosan véget ér, és kiderült, hogy a váltásaként május 14-től ismét A Fal lesz látható, méghozzá új részekkel. Ha a TV2 nem reagál erre a lépésre, akkor A Fallal egy időben a most is vetített Bezár a bazár! lesz látható.
hirdetés
hirdetés
Karácsonyi különkiadással jelentkezik az egyik magyar sorozat az RTL-en
Több új sorozatról és friss évadról is kiderült, hogy mikor érkezik a Maxra
Ekkor ér véget a Dancing with the Stars 5. évada a TV2-n
A Nyerő Páros miatt újraálmodták a Barátok közt főcímét
Winona Ryder, Zac Efron és Ryan Gosling - itt vannak a Max decemberi filmpremierjei
A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en