Szombat este műsorváltozást jelentett be az RTL Klub. A 2018 tavaszán Sebestyén Balázzsal induló A Fal című vetélkedőjük első része már vasárnap 18:45-kor látható lesz a csatornán, melyet Olaszországban rögzítettek. Nem sokkal később az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese a Fókusz Pluszban műsorlopással vádolta meg a TV2-t. Kolosi Péter többek között azt mondta, hogy biztosan tudják, hogy a konkurens csatorna annak ellenére le akarja másolni A Falat, hogy a jogokat az RTL vette meg. Kerestük a TV2 Csoportot, hogy igaz-e a vád, de nem válaszoltak a kérdésünkre. Végül szombat éjszaka egy közleményben reagáltak:

Örülünk, hogy az RTL már valódi versenytársként tekint a TV2-re, ami egyértelmű beismerése az egyre élesedő nézettségi versenynek, amelyben fej-fej mellett halad a két cégcsoport. Az pedig, hogy híresztelésekre alapozva, egyik napról a másikra megváltoztatja a műsorstruktúráját és rohamtempóban teszi képernyőre egy 2018-as tavaszi formátum egyetlen epizódját, szintén ennek a bizonyítéka. A Fal azonban messze nem olyan egyedülálló formátum, ahogy erre indulásakor az amerikai sajtó is rámutatott, ugyanis legmeghatározóbb eleme vélemények szerint csak egy high-tech változata az évtizedek óta látható The Price is Right című műsor PLINKO játékának.

Csak emlékeztetőül, az RTL Klub az elmúlt években számos olyan műsort tűzött képernyőre, amelyek nagy hasonlóságot mutattak ismert nemzetközi formátumokkal, ilyen volt például a ValóVilág, a Csillag Születik, a Szombat Esti Láz vagy éppen a most futó Konyhafőnök is.

hirdetés

A TV2 nem piaci pletykákra alapozza programstruktúráját, a tervezett műsorainkról időben tájékoztatjuk majd a nézőket – olvasható a csatorna közleményében.

A cikk kikerülése után megtudtuk, hogy a ValóVilág, a Csillag Születik és a Szombat Esti Láz formátumjogai az RTL korábbi legfőbb gyártójánál, az IKO-nál vannak, mely cég két éve a TV2 stratégiai partnereként az utóbbi tévéadó legfőbb műsorgyártója.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban