A The Walking Dead 2010-ben mutatkozott be Amerikában, a produkció az AMC egyik zászlóshajója lett, hiszen jelenleg a 9. évada fut és már a következőt is berendelték. A zombis széria nézettsége mostanában meggyengült, de még így is a kábelcsatorna legsikeresebb saját gyártású műsora. Az AMC 2015-ben indította el a Fear The Walking Deadet, amely egy egészen más szereplőgárdával és helyszínnel nyert meg sok nézőt magának. A spinoffnak idén érkezik az 5. etapja.

Az AMC nemrég bejelentette, hogy legalább 10 évre tervez még a The Walking Deaddel, ennek részeként jön egy filmtrilógia, Rick Grimes (Andrew Lincoln) főszereplésével. Most Ed Carroll, a csatorna ügyvezető igazgatója elárulta, fejlesztés alatt van egy újabb The Walking Dead testvérszéria is. „Jelenleg túl sok mindent nem árulhatok el róla, de aktívan dolgozunk a harmadik olyan zombis produkción, amely Robert Kirkman világában játszódik. Több olyan kreatív szakembert is leigazoltunk, akiktől azt várjuk, hogy a The Walking Dead második spinoffját is sikerre viszik” – mondta lelkesen Carroll.

Az AMC ügyvezető igazgatója elismerte, a The Walking Dead nézettsége rohamosan zuhan, de egy ilyen hosszú életű sorozat esetében ezen nincs mit csodálkozni. Az anyaszériával kapcsolatban Ed Carroll hozzátette, ha már nem lesz a csatorna portfóliójának része, az jó hatással lesz az AMC bevételeire, mert a The Walking Dead a cég egyik legdrágább produkciója.

Újabb három híresség csatlakozott Az Árulók idei évadához

Egy focista váltja Árpa Attilát a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évadában

Kiderült, hogy mikor indul az Álarcos énekes 5. évada az RTL-en

Hivatalos: megválasztották a Médiatanács új elnökét és négy tagját

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

Leleplezték Az Árulók idei első három játékosát, van közöttük politikus is