Rékasi Károly a nyáron szenvedett súlyos balesetet, melyet több hónapos rehabilitáció követett. A színész szerencsére jobban van és néhány hónapja már a Barátok közt stábjával is forgat. Február 1-től, hétfőtől a képernyőre is visszatér és vele együtt több új szereplő is bemutatkozik. A történtet szerint Bartha Zsolt épp börtönbüntetését tölti, melyet a sorozat nézőinek is bemutatnak, így a nézők több ott lévő több karaktert is megismerhetnek.

Szintén a következő hónap első napjától érkezik Dr. Mórocz Emília börtönpszichológus, akit a jelenleg a Turay Ida Színházban játszó és rendező Sztárek Andrea színművésznő alakít. Emília mellett hamarosan feltűnik Kővári Natasa, a sorozatbeli lánya is, akit a fiatal színésznő, Mezei Léda formál meg. A művésznő számos színdarabban és filmben is bizonyított már. Natasa szerepében pedig egy fiatal, talpraesett lányt játszik el, akinek meg kell küzdenie a fiatalok útkereséséből adódó problémákkal is. Bartha Zsolt mellett érkezik Salamon Sas Zsolti, becenevén Sas úr, a cellatárs, minden lében kanál, sokszor idegesítő karaktere is, akit a Vígszínház színésze Kerekes József alakít. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek májusban a Netflixre

18. heti nézettség - Pár nap alatt bedőlt a Zsákbamacska 2. évada

24 év után az RTL-en tér vissza a TV2 egykori nagyszabású realityje

Ezek lesznek az HBO Max legnagyobb májusi filmes újdonságai

Pénteken és hétfőn este is műsorváltozás lesz a TV2-n

Kiszivároghatott, hogy melyik hónapban érkezik az Ázsia Expressz 5. évada a TV2-re

hirdetés