Hosszú hiátus után, július 16-án (idehaza 17-én) bemutatkozott a Trónok harca nagyon várt és még annál is jobban titkolt fordulatokkal jelentkező 7. évada. Az első rész két perc híján egyórás játékidővel és az összes fontos szereplő és történetszál felvillantásával tért vissza a képernyőkre, ráadásul újfent nézettségi rekordot sikerült elérnie az HBO elsőszámú sorozatának. Ahogy a címben is írtuk, a végjáték elkezdődött, a Hét Királyság Vastrónjáért harcoló felek felálltak és készek az utolsó összecsapásra, amely eldönti Westeros sorsát.

Igaz, hogy a 7. évad első részében még csak a felvezetés kezdődött el, az mégis izgalmas lett, az első jelenet rögtön egy tömeggyilkosságról szól, ami felidézi a Vörös Nászt, a produkció egyik legdepresszívebb történését. Azt is láthatjuk, hogy Cersei miképp birkózott meg Tommen öngyilkosságával, hogy a Lannisterek kénytelenek nem várt helyről segítséget kérni, illetve a Véreb, Arya és Sansa is fontos szerepet játszanak a nyitányban.

Eddig nem látott konfliktusok is kibontakozódni látszanak, hiszen Sansa és Jon, aki Észak királyává lépett elő, már rögtön az együttműködésük elején nem értenek egyet, nagyon fontos kérdésekben. A már említett Cersei és Jaime is hadakoznak egymással, miközben a Trónok harca mitológiája tovább bővül, hiszen a tűz istenéről is megtudunk egyet, s mást, valamint a Mások is egyre fenyegetőbb rémként tornyosulnak Westeros fölé. Tetszett látni azt a kékszemű óriást? Brutális volt, úgy tűnik, az Éjkirálynak nehéz lesz ellenállni.

Daenerys és a sleppje is megérkezett a Hét Királyság területére, azonban ez a történetszál még mindig csak afféle felkiáltójelként működik a mondat végén, afféle hatáskeltésként. Azt tudjuk már, korábbi nyilatkozatok alapján, hogy Tyrion és az utolsó (?) Targaryen sokkal több játékidőt kapnak majd a 7. évadban, de ennek egyelőre még a jelét se látni.

hirdetés

Itt-ott kaptunk némi időhúzást is, hiszen elég hosszú jelenetet szenteltek az énekes-szupersztár, Ed Sheeran vendégszereplésének. Erről érdemes tudni, hogy Maisie Williams óriási rajongója a popikonnak, így neki lehetett különösképp nagy élmény a közös jelenet. Mondjuk az igaz, hogy valóban poénos volt harcos trubadúrként látni az egyébként elég békés hangvételű művészt.

A Trónok harca készítői korábban beismerték, hogy rengeteg karakter búcsúzott az elmúlt évadokban, így kissé megritkult a széria szereplőgárdája. Ezzel talán egyszerűbbé vált a rajongóknak a találgatás arról, hogy ki ül végül a Vastrónra, ennek ellenére az intrikázás még mindig nagyon jól működik, hiszen az írók remekül megalapoztak a már megismert figuráknak. Mondjuk ez talán elvárható is, hiszen 2011 óta képernyőn van a produkció. Néhányan nagyot változtak a kezdéshez képest, erre a legjobb példa a Véreb, akihez a nyitány legjobb és elgondolkodtató jelenetei fűződnek.

Euron Greyjoy egyelőre a közelébe se ér a Joffrey és Ramsay kaliberű főgonoszoknak, de azért várjuk ki a végét, hátha a készítők képesek lesznek a kétdimenziós karaktert kicsit feldobni és lélekkel megtölteni.

Úgy tűnik, hogy a nézőknek meg kell birkózniuk azzal a tudattal, hogy a kedvenc fantasy sorozatuk bizony kamaradráma lett, nem pedig hollywoodi blockbuster. A keretek, a szereplők száma mind leszűkült, egyedül a tét maradt hatalmas, hiszen Westerost uralni még mindig nagy dolog. Ettől függetlenül azért a látványvilág rendben volt, habár a sárkányok még mindig elég kicsik, ráadásul ebben az epizódban kevésbé folyt a vér és öncélú meztelenségnek se volt nyoma. Úgy tűnik, hogy a Trónok harca kilépett a Spartacus által kitaposott mederből, azaz a 18+ jelenetek eltúlzott használatát a készítők idén már tényleg mellőzni látszanak. Hogy a folytatásban hasonló stílusra lehet-e számítani, azt nem tudni, habár egy érett drámának nincs szüksége arra, hogy folyton vizuális eszközökkel döbbentse meg a rajongókat, ha az írók jól dolgoznak, akkor a sztori fordulatai is képesek beszédtémát szolgáltatni a fórumokon.

A Trónok harca 7. évados premierje egyelőre csak felvezette a végjátékot, de azt stílusosan tette, egy csomó apró, de jól érzékelhető konfliktussal. A nagy csaták ideje még nem jött el, de megágyaztak neki Benioffék, a nézőkön múlik, hogy megvárják-e. Mi biztosan, hiszen értékelés tekintetében simán 8/10-es volt az epizód, néznénk azonnal tovább! (Fotók: HBO)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora