A vasárnap esti RTL Híradó végén Szabados Ágnes bejelentette, hogy a jövőben már nem láthatjuk a hírműsorban. Az rtl.hu-n megjelent interjúban elárulta, hogy a továbbiakban a Reggeli műsorvezetőjeként fog tevékenykedni. Most kiderült, hogy rajta kívül még egy új házigazdát kap a Reggeli. A produkció csapata az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat egyik alapemberével és A Konyhafőnök VIP egykori versenyzőjével, Tihanyi Péterrel is bővülni fog. Szabados Ágnest először november 9-én, míg Tihanyi Pétert másnap, november 10-én láthatják először a műsor nézői.

Az RTL azt is bejelentette, hogy Szabados Ágnes távozása után az RTL Híradóba két új műsorvezető érkezik. Kecsmár Alexandra 2018-ban gyakornokként kezdett a Fókuszban, majd riporterként egyebek mellett interjút készített Németország egyik legazdagabb emberével, valamint a Notre Dame leégésekor is ő tudósított a helyszínről. Kecsmár Alexandrát november 7-én, hétfő este láthatják majd először a hírműsor nézői. Major Eszter 2020 óta az RTL Híradó riportere, az elmúlt két és fél évben főként egészségügyi témákkal kapcsolatos tudósításokat készített. Ő november 10-én debütál a képernyőn. A tévétársaság azt is nyilvánosságra hozta, hogy az sem kizárt, hogy a Hírigazgatóság más riporterei is feltűnnek majd hírolvasói szerepben.

Kecsmár Alexandra és Major Eszter

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

8 év után távozik a Fókusz egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

3 év után távozik Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment programigazgatója

A Fauda sztárja közönségtalálkozót tart Budapesten

Újabb szereplőket jelentettek be Az Árulók 5. évadához