Szabados Ágnes 2014 májusában debütált D. Tóth András híradós partnereként az RTL-en. A műsorvezető azonban a vasárnap esti RTL Híradó végén bejelentette, hogy a jövőben már nem láthatjuk a hírműsorban. Szabados Ágnes 8 és fél évet követően távozik a műsorból, azonban továbbra is marad a csatornánál. A továbbiakban a Reggeli egyik műsorvezetője lesz.

hirdetés

A műsorvezető az rtl.hu-n megjelent interjúban árulta el, hogy miért döntött úgy, hogy felhagy a híradózással.

“Új helyzetekben szeretném kipróbálni magam, és erre a Reggeli tökéletes. Igen, a régi rémálmot, hogy lekésem az RTL Híradót, lassan felválthatja az új rémálom, hogy lekésem a Reggelit, mert elalszom. Ígérem, nem fog valóra válni. (…) Kis túlzással, amióta az eszemet tudom, híradót vezettem, már Szegeden megtalált a híradózás, ez lett az életem, de az évek alatt én is megváltoztam, már nem ugyanaz a lány vagyok, aki a húszas évei elején elkezdte ezt. Vágyom az új helyzetekre, akár arra is, hogy ne kelljen visszatartanom a könnyeimet vagy a nevetést, ha egy-egy beszélgetés során úgy adódik”

– mondta Szabados Ágnes.

hirdetés
hirdetés

Megvan, hogy pontosan mikor kerül fel a Star Trek: Deep Space Nine a SkyShowtime-ra

Brutális premierözön az HBO Maxon: 47 film érkezik decemberben a streaming szolgáltatóra

Bejelentették, hogy mikor érkezik a Ted-filmek előzménysorozata a SkyShowtime-ra

Reviczky Gábor úgy gondolja, hogy legyőzte a betegségét

Vadonatúj német minisorozat érkezik az RTL sorozatos csatornájára

Kiderült, hogy idén karácsonykor mikor lesz látható a Reszkessetek, betörők a TV2-n