A Házon kívül sok év után idén áprilisban került főműsoridőbe, vasárnap kora estére, ahol tavasszal kifejezetten jól teljesített. A Boros Krisztina által vezetett magazin a nyári szünet után már szeptember legelső napján visszatért és azóta még jobb közönségarányt produkált. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese novemberben bejelentette, hogy a Házon kívül 2025-től hosszabb adásokkal jelenkezik majd. A magazin december 16-án, az ünnepek előtt ismét szünetre vonult. Most pedig kiderült, hogy pontosan mennyivel lesznek jövőre hosszabb az adások. Emellett arra is fény derült, hogy újabb, fontos változások is lesznek a műsorban.
2025-től a mostani duplájára fog növekedni a Házon kívül adásideje az RTL-en – írja a Media1. A produkció így vasárnaponként 19 és 20 óra között kerül majd képernyőre a csatornán. Emellett kiderült, hogy jövőre már két házigazdája lesz a Házon kívülnek, akik váltásban fogják vezetni a műsort. Boros Krisztinához Kéri Barna fog majd csatlakozni, aki az utóbbi időben az RTL Híradó egyik műsorvezetőjeként volt látható, amellett hogy politikai riportere is a hírműsornak. A következő évtől pedig nem csak riportok lesznek láthatóak a produkcióban, hanem vendégek is szerepelni fognak benne.

Sebestyén Balázsékat fogják üldözni a Most Wanted hamarosan érkező testvérműsorában

Az RTL egyik népszerű arca egy időre visszavonul a műsorvezetéstől

8 év után távozik az RTL Reggeli egyik műsorvezetője

Kiderült, hogy folytatódik-e a Házasodna a gazda az RTL-en

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)

