A Házon kívül 2005 márciusában debütált és azóta is folyamatosan képernyőn van. Az RTL politikai, közéleti magazinjának műsorvezetője Boros Krisztina. A produkció kezdetek óta valamilyen hétköznap késő este (az elmúlt években keddenként) jelentkezett új adásokkal az RTL-en, január 7-től azonban már vasárnaponként, egy emberibb időpontban, 17:20-tól látható. Hamarosan ismét új időpontba kerül a műsor. A Házon kívül április 28-tól minden vasárnap az RTL Híradó után fog kezdődni, így a műsor vadonatúj adásai már főműsoridőben lesznek megtekinthetőek.
2002-ben indult a XXI. század – a legendák velünk élnek az RTL Klubon. A műsor a történelem egyes eseményeinek a hátterét igyekszik feltárni. A produkció jelenleg hétfőnként 23:20-kor látható a csatornán. Úgy tűnik a tévétársaság elégedett a Házon kívül korábbi változtatásával, ugyanis hamarosan ez a produkció is új napra kerül, de ugyanabban a sávban fog kezdődni. A XXI. század – a legendák velünk élnek legújabb adásai május 4-től minden szombaton az RTL Híradó előtt várja majd a nézőket. A produkció első, új sávban látható adásában Horváth Attila Artisjus- és Fonogram-díjas szövegíróról készült portréfilmet tekintheti majd meg a közönség.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)