Ma délben érkezett a hír, miszerint életének 75. évében elhunyt Andy Vajna, a magyar és nemzetközi filmipar meghatározó alakja, a TV2 Csoport és a Rádió1 tulajdonosa. Bár a producer és üzletember hosszú ideje komoly betegséggel küzdött, halálhíre sokakat megdöbbentett. Több tévécsatorna is azonnali műsorváltozást jelentett be ma estére, és Andy Vajna emlékére a filmjeit tűzik képernyőre.

A TV2-n az előzetesen tervezett Az 50 első randi, valamint Az Útvesztő: Tűzpróba helyett ma 18:55-től A miniszter félrelép című nagy sikerű magyar film lesz látható, ezt követően a Die Hard 3. és a Rambo kerül adásba a csatornán. Nem sokkal délután négy óra után az MTVA is műsorváltozásról küldött értesítést: szintén a producer emlékére a Magyarország, szeretlek! után 21 órától a Szabadság, szerelem című magyar játékfilmet tűzik műsorra. Az ATV-n pedig a Jakupcsek Plusz című beszélgetés műsor egyik tavalyi adásának ismétlésével emlékeznek Andy Vajnára a #Bochkor adása után 21:55-ös kezdéssel.

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

A TV2 bejelentette az Exatlon Hungary következő évadát

Harry Potter, Balsai Móni - több bejelentést is tett a Skydance Hungary

Újra tévés közéleti műsort vezet majd Krug Emília