A The Witcher 2. évados forgatását is szüneteltetni kellett a koronavírus-járvány miatt, augusztus végén azonban ismét összeállt a stáb és London közelében folytatódtak a munkálatok. A felvételek azóta is megszakítás nélkül zajlanak, ami nagy szerencse, mert ritkaságnak számít, hogy ekkora készítőgárdában ne találjanak COVID-19 fertőzöttet a második hullám idején. A produkció folytatásáról eddig csak annyit lehetett tudni, hogy Ríviai Geralt (Henry Cavill) és Ciri (Freya Allan) találkozása után a páros a vajákok főhadiszállára, Kar Morhenbe mennek, hogy megkezdődjön a lány kiképzése.

A Daily Mailnek köszönhetően most több érdekes fotó is napvilágot látott az új részekből. Ezen látszik, hogy a halottnak hitt Yennefer (Anya Chalotra) megújult külsővel tér vissza, emellett pedig egy nagy találkozás is várható a sorozatban. A The Witcher első 8 részében ugyanis a gyönyörű mágusnő és Ciri egyszer sem botlott egymásba, a kiszivárgott képek alapján azonban a két nő között jó kapcsolat alakulhat ki. A Netflix sorozata hatalmas siker, Blood Origin címmel 6 részes testvérsorozatot is kap, melynek főszerepére a hírek szerint Jason Momoát, a Trónok harca korábbi sztárját és az Aquaman főszereplőjét nézte ki az online videotár magának. A The Witcher forgatásáról kiszivárgott fotók alább megtekinthetőek!

b
b
b
b

hirdetés
hirdetés

Már nyár elején indul az RTL új műsora, az Ingatlanvadászok Fördős Zé vezetésével

A TV2 most már több ismétlést sugároz a Kincsvadászokból, mint amennyi új részt ad

Az X-Faktor legsikeresebb mentora lesz a Csillag születik egyik zsűritagja

Új évada készül az itthon a SkyShowtime-on elérhető népszerű thriller-drámasorozatnak

Megérkezett A mackó 4. évadának első előzetese

A TV2-n élőben közvetítik Kapu Tibor űrbe való kilövését