A koronavírus-járvány előtt debütált a The Witcher a Netflixen, a sorozat második szezonját a premier előtt berendelte az online videotár. Már tavaly decemberben arról írtunk, hogy úgy tűnik, elkészül a fantasy produkció harmadik etapja is. Most a Redanian Intelligence számolt be róla elsőként, hogy a Netflix hivatalos bejelentése előtt biztosnak tűnik a sorozat jövője. A Writers Guild of America online adatbázisába ugyanis felkerült a The Witcher harmadik etapja is, mellette a sorozat executive producereként Lauren S. Hissrichet megjelölve. Ide általában csak akkor kerül fel egy-egy sorozat, ha az említett évad már fejlesztés alatt áll, vagy hamarosan megkezdődnek a munkálatai.

Végre az is kiderült, hogy az éppen London közelében forgatott második évad miről fog szólni. Vigyázat, innentől spoileres történetleírás következik! “Miután Rívai Geralt (Henry Cavill) meg van győződve arról, hogy Yennefer (Anya Chalotra) életét vesztette a csatában, a szörnyvadász az egyetlen olyan helyre viszi Cirit (Freya Allan), amit biztonságosnak vél. Ez pedig nem más, mint Kaer Morhen, a vár, ahol a tapasztalt vaják a gyermekkorát töltötte. Míg a Kontinens uralkodói, tündéi és szörnyetegei a falakon kívül küzdenek a hatalomért, addig Geraltnak valami sokkal rémisztőbbtől kell megvédenie Cirit. A benne rejlő hatalmas erőtől” – áll a szinopszisban, amelyet a ComicBook.com szerzett meg.

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

hirdetés