A napokban szavaz a parlament az új pedofil törvényről és annak melegeket érintő módosításairól. Nemrég az RTL Magyarország kiadott egy sajtóközleményt, melyben leírják, hogy elítélik a homofóbiát és a törvény megszavazása esetén számos filmet és sorozatot csak 18-as karikával, azaz 22 óra után lehetne vetíteni. Részletek a médiavállalat közleményben:

Az RTL Magyarország számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de társadalmi szerepvállalásában is. Azt is valljuk azonban, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia, ezért aggasztónak tartjuk, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.

A tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban. A tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Elliot, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja.

A tervezet a médiapiac minden hazai szereplőjének jelentős gazdasági károkat okoz, és minden állampolgár számára megnehezíti egyes tartalmak elérését, de ennél is fontosabb, hogy a tervezett szabályozás tulajdonképpen kirekeszti a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, ezzel ellehetetleníti a velük szemben a társadalomban élő negatív sztereotípiák elleni küzdelmet.

Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink közössége sokszínű, ahogy a társadalom is, így számos nem heteroszexuális dolgozónk és nézőnk is van. Így miattuk is tiltakoznunk kell az ellen, hogy a tervezett törvény miatt a többségitől eltérő nemi identitású embereket csak olyan kitételekkel és olyan késő esti idősávban lehetne ezentúl bemutatni, ahogy például horrorfilmek szereplőit.

Ezek az új sorozatok és friss évadok érkeznek augusztusban a Netflixre

Bejelentették a magyar HBO GO augusztusi premierjeit

Így jöttek létre A nagy pénzrablás legnépszerűbb karakterei (2. rész)

Véget ér a Life TV egyik ismert produkciója és távozik a csatorna egyik fontos műsorvezetője

Rövidebb Fókusz és újra minden nap A mi kis falunk – itt az RTL legújabb műsorrendje

Premierdátumot kapott a következő Marvel sorozat