Új Trónok harca epizódot legutoljára 2017 augusztusában láttunk, így a rajongóknak rengeteget kell várniuk az utolsó, 6 részes évadra. Az HBO produkciója ráadásul a sokak által remélt, kora 2019-es premierhez képest később érkezik, ahogy nemrég kiderült, csak a következő naptári év nyarán mutatkozhat be. Eddig úgy lehetett tudni, hogy legalább az első készülő testvérszéria pilotjának forgatásával igyekszik majd a csatorna és 2018 októberében elkezdik a munkálatokat. Úgy tűnik azonban, hogy ebből nem lesz semmi.

Nemrégiben az anyasorozat egyik különleges effektekért felelős munkatársa nyilatkozott arról, hogy a Trónok harca első testvérsorozata csak 2019 elején kezdhet forogni. Így várhatóan 2019 elején nem kezdik el felvenni a teljes évadot sem, csak leghamarabb a jövő év második felében. Az amerikai sajtó exkluzív értesülésekre hivatkozva most arról ír, hogy a spinoff pilotjának felvételei csak jövő februárban startolhatnak el, a várható premierdátum pedig 2020 lehet. Ahogy eddig is tudni lehetett, a munkálatok az Észak-Írországban található Belfastban zajlanak majd, a történet pedig a Trónok harcához képest több ezer évvel korábban fog játszódni. (Fotó: HBO)

hirdetés

Ők nyerték A Nagy Duett 7. évadát

18. heti nézettség - Egyértelmű siker lett a Pokoli rokonok 1. évada

Hétfőtől hatalmas műsorváltozás az RTL-en: A mi kis falunkkal árasztják el a csatorna főműsoridejét

Napokon belül folytatódik a tavalyi év legnézettebb új magyar sorozata az RTL-en

Ezek a vadonatúj produkciók érkeznek májusban a Prime Videóra

Ezt tudni a Kincsvadászok ma induló 3. évadáról (x)

hirdetés