Négy évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult az amerikai CBS csatornán a politikai drámasorozat, a Madam Secretary, melynek első évada kiemelkedő nézettségi sikereket ért el. Meg is kapta a folytatást, és jelenleg már négy teljes szezon elkészült belőle. A legfrissebb etapja pedig pár héttel ezelőtt, október elején indult az Egyesült Államokban. A sorozat meglepetésre négy év alatt még egyetlen magyar csatorna képernyőjén sem tűnt fel, ez azonban most megváltozik.
Az elnök embere főszereplőjét Téa Leoni alakítja. A sorozat készítője az a Barbara Hall, aki készítőként jegyzi az Isteni sugallat (Joan of Arcadia) és az Amynek ítélve (Judging Amy) című szériákat, valamint íróként dolgozott többek között a díjnyertes, politikai-katonai témájú drámán, a Homeland – A belső ellenségen is. Az elnök embere egyik producere pedig a népszerű és világszinten ismert Morgan Freeman, aki a sorozat néhány epizódjában feltűnik vendégszereplőként.

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre
