Az HBO Max júniusi sorozatpremierei után bemutatjuk, hogy milyen szériák érkeznek júliusban a kínálatba. Júniushoz képest most több produkció válik elérhetővé. A következő hónapban 9 új sorozattal és 3 friss etappal bővül a platform kínálata, valamint 6 széria összes szezonja is megtekinthetővé válik. Többek közt már klasszikusnak számító szériák, dráma- és vígjáték sorozatok is jönnek júliusban a streaming szolgáltatóra.

Július 1-jén érkezik a Florence Pugh és Alexander Skarsgård főszereplésével készült The Little Drummer Girl. Mikor egy palesztin bérgyilkos prominens izraeli célpontokra kezd vadászni, a Moszad egy fiatal angol színésznőt bíz meg azzal, hogy épüljön be a terrorista sejtbe. A 6 részes drámasorozat 2018-ban debütált a BBC One csatornán. Szintén a hónap első napjától lesz elérhető Will Smith ikonikus sorozatának, a Kaliforniába jöttemnek (The Fresh Prince of Bel-Air) mind a 6 évada. A philadelphiai belvárosi tinédzsert, Willt Kaliforniába küldik gazdag rokonaihoz abban a reményben, hogy ott majd kikupálják és átadják neki a helyes régimódi értékrendet. A szériát 1990-től 1996-ig vetítette az NBC, hazánkban 2000-től a TV3-on lehetett megtekinteni.

4-én kerül be a kínálatba a Luther című thriller sorozat mind az 5 etapja. Luther a sorozatos elkövetéseket vizsgáló nyomozati csoport tagja, ösztönös, öntörvényű zsaru. Összeakad a gyilkos lánnyal, és egymás nyomába szegődnek. Lassan nem tudni, melyikük a vadász és melyik az áldozat. A címszereplőt Idris Elba alakítja. A produkció 2010-től futott a BBC One-on, hazánkban 2011-ben mutatkozott be a Dunán. 6-án jön a platformra egy brit sci-fi széria, az Intergalactic. A történet szerint egy fiatal rendőrt tévesen elitélnek. A börtönbe való úton az űrhajón lázadás tör ki és a rabok átveszik az irányítást. A rendőr kénytelen csatlakozni hozzájuk, hogy túléljék a veszélyekkel teli űrutazást. A 8 epizódos 1. szezont tavaly áprilisban mutatták be a Sky One-on.

Június 10-én válik elérhetővé az Alf mind a 4 évada, valamint a karácsonyi különkiadása is. A vígjátéksorozatban egy átlagos család rendkívüli dolgokba keveredik, miután a garázsuk tetején landol Alf, az űrlény, aki hamarosan családtaggá válik. A produkciót 1986 és 1990 között sugározta az amerikai NBC. 11-én indul egy német horror sorozat, a Hausen. Édesanyja halála után a 16 éves Juri és édesapja, Jaschek a város szélén, egy lepusztult panelházba költöznek. Miközben Jaschek az épület gondnokaként kezd el dolgozni, Juri fokozatosan rájön, hogy a ház saját, gonosz életet él, és a lakók szenvedéséből táplálkozik. A 8 részes szériának 2020 októberében volt a premiere a Sky Atlantic csatornán.

13-tól válik megtekinthetővé a Három elfoglalt Debra (Three Busy Debras) 2. etapja. A sorozat három, az őrület határán álló háziasszony szürreális mindennapjait mutatja be. Mindhármukat Debrának hívják, és a jómódú kertvárosban, a Connecticut állambeli Lemoncurdban élnek. A vígjáték legújabb, 10 epizódból álló szezonja április 24-én debütált az Adult Swimen. 14-én kerül be az HBO Max kínálatába egy 4 részes angol minisorozat, A tolvaj, a felesége és a kajak (The Thief, His Wife and the Canoe). Az ITV áprilisban megjelent drámájában Anne és John Darwin valós eseményeken alapuló történetét mutaják be. A széria egy biztosítási csalásról szól, amelynek során megtévesztették a világot, a családjukat és barátaikat: John ugyanis megrendezte a saját halálát, hogy elkerülje a csődöt.

Július 15-től  lesz elérhető a streaming szolgáltatón a Bezzegszülők (Breeders) legújabb, 3. évada. A kedves vígjátékban Paul és Ally vesszőfutását követhetjük végig, amint próbálnak egyszerre teljes munkaidőben dolgozni, idősödő szüleikre vigyázni, a jelzálogkölcsönüket fizetni, kapcsolati problémáikat kezelni és gyerekeiket nevelni. A 10 részes friss etap májusban debütált az amerikai FX-en. Korábban már írtunk róla, hogy 17-én kerül fel a népszerű Vészhelyzet (ER) mind a 15 évada. Az ikonikus széria 1994 és 2009 között volt látható az amerikai NBC-n, hazánkban pedig 1996 és 2011 között került képernyőre. Az első 4 évadot az M1-en vetítették le, míg az 5. szezontól az RTL Klubon sugározták. A kórházas sorozat az elmúlt évtizedek egyik legnézettebb amerikai sorozata volt itthon.

20-án jön egy tajvani sorozat, A gyűrű útja (Adventure of the Ring) 8 részes 1. szezonja. A történet egy metrón elveszett gyűrűről szól, ami 7 különböző személyhez kerül, így 7 romantikus sztorit sző egybe. Az HBO saját gyártású produkciója 2020 decemberében mutatkozott be Ázsiában. 21-én három újdonság is érkezik a platformra. Ezen a napon válik elérhetővé A takarítónő (The Cleaning Lady) 1. évada. A bűnügyi drámában egy kambodzsai doktor Amerikába érkezik a fia orvosi kezelése miatt. Amikor a rendszer hibázik, a nő a szervezett bűnözés takarítónőjeként kezd dolgozni. Az argentin La chica que limpia című sorozaton alapuló produkció idén januárjában debütált az FX-n.

Július 21-én kerül be a kínálatba a Napa völgy királyai (The Kings of Napa) is. A szappanopera a gyönyörű, mesebeli kaliforniai Napa-völgyre fókuszál. Az itt található borászat a sokak által irigyelt King család tulajdonában van, akiket a gazdagságuk és társadalmi helyzetük a dizájnmagazinok és társasági oldalak címlapjára repített. Az első évad 8 epizódból áll, amelynek januárban volt a premiere az OWN csatornán. Egy német széria, a Szinte repül (Almost Fly) 6 részes 1. etapja is ezen a napon a jön a streaming szolgáltatóra. 1990-ben minden megváltozik, amikor három, nagy álmokat kergető osztálytárs egy közeli amerikai hadibázison megismerkedik a hip-hop műfajjal. A produkciónak idén májusban volt a premiere hazájában a TNT Serie-n.

25-én a Downton Abbey összes szezonja megtekinthetővé válik az HBO Maxon. A nagy sikerű kosztümös drámasorozat a Crawley család és a nekik dolgozó szolgálók életét mutatja be 1912-től kezdődően, de még azelőtt, hogy az évszázados hagyományok utolsó maradványait is megsemmisítette volna a világháború. 2010 és 2015 között futott a brit ITV-n. Magyarországon 2013-tól vetítette a Story4. 27-én érkezik a Riviéra mind a 3 évada. A francia Riviérán játszódó széria Georgina Clios amerikai művészeti kurátort követi nyomon, akinek élete felborul, miután milliárdos férje egy jachtbalesetben meghalt. A nő belemerül a hazugságok és a bűnözés világába, miközben igyekszik feltárni az igazságot férje halálával kapcsolatban. A drámasorozatot 2017-től sugározta a Sky Atlantic.

Július 30-tól lesz elérhető a Dolly Wells és Emily Mortimer főszereplésével készült Doll és Em (Doll and Em) 6 epizódos 1. etapja. A brit vígjátéksorozatban egy hollywoodi színésznő felfogadja gyermekkori barátnőjét, hogy legyen a személyi asszisztense, miközben Los Angelesben forgat egy filmet. A produkció 2014-ben mutatkozott be a Sky Living csatornán. Szintén 30-án kerül fel a platformra a Malory Towers 2. szezonja. A cornwalli part napsütötte szikláin magasodik a Malory Towers bentlakásos leányiskola. A 12 éves Darrell kalandról és függetlenségről szőtt álmai itt valóra válhatnak, ám hamar rájön, hogy a saját magával szemben állított elvárásoknak nehéz eleget tennie. A széria Enid Blyton népszerű regényei alapján készült.

Premierözön a Netflixen: 18 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben a streaming szolgáltatóra

RTL+: Még az idei évben fizetős streaming szolgáltatást indíthat Magyarországon az RTL

A magyar televíziózás 20 legendájáról szóló könyvet adott ki Radnai Péter

2023-ban is lesz X-Faktor - beszélgetés a műsor elmúlt 12 évéről a korábbi és mostani kreatív producerrel

Bejelentették, hogy pontosan mikor indul a Celeb vagyok, ments ki innen 6. évada

Ez várható a Nyerő Páros ma induló 6. évadában (x)

Visszatér az ATV-re Gundel Takács Gábor díjnyertes vetélkedője (x)