A Netflix a legnépszerűbb streaming szolgáltató, mely már több, mint 220 millió felhasználóval rendelkezik világszerte. Az online videótár hivatalosan 2016 januárjától érhető el Magyarországon. Kezdetben az alapcsomag 2490 Ft-ba, a Standard csomag 3190 Ft-ba, a Prémium csomag pedig 3990 Ft-ba került.

hirdetés

Az elmúlt 6 évben itthon egy alkalommal, tavaly októberben emelt árat a Netflix – írta meg akkor elsőként a SorozatWiki. Fél éve a Standard csomag árát 9 százalékkal, a Prémiumét pedig 13 százalékkal drágította meg, így előbbi már 3490 Ft-ba, utóbbi pedig 4490 Ft-ba kerül. Ez egy globális folyamat része volt, ugyanis egy évvel azelőtt Amerikában már megemelték a szolgáltatás árait és fokozatosan egyre több országban tettek így. A magyar drágulás körülbelül megegyezett a többi országban bevezetett emelkedéssel.

Idén januárban a Netflix ismét drágább lett a tengerentúlon. Az USA-ban és Kanadában az alapcsomag 1 dollárral, a Standard csomag 1,5 dollárral, a Prémium pedig 2 dollárral emelkedett. Március végén az Egyesült Királyságban és Írországban is drágább lett a szolgáltatás, mégpedig nagyjából hasonló arányban.

Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy hamarosan egyre több országban – így év vége felé valószínűleg Magyarországon is – emelkednek majd a Netflix árai. Az amerikai dollár mai árfolyamon nagyjából 347 forint, így – ha az USA-ban történt drágulást vesszük alapul – elképzelhető, hogy az alapcsomag nagyjából 347 Ft-tal, a Standard 521 Ft-tal, a Prémium pedig 694 Ft-tal nőhet az év végén vagy a jövő év elején.

Itthon március 8-a óta elérhető az HBO Max, melyet az HBO GO korábbi felhasználói és a márciusban regisztrálók havi 1590 Ft-ért, a többiek pedig 2390 Ft-ért használhatnak. A Disney+ június 14-én érkezik Magyarországra és 2490 Ft-ba kerül majd havonta. Ha a Netflix hazánkban is meglépi az újabb áremelést, akkor az említett konkurenseknél kevesebbet tudó Standard csomagjuk nagyjából másfélszer, a hasonló szintű Prémium csomagjuk pedig kétszer annyiba kerülhet, mint az HBO Max és a Disney+.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része