A Párharc 3. évada november 6-án, hétfőn indult a TV2-n. A produkció az első két hetén hétfőtől csütörtökig volt látható a csatornán, két hete azonban már minden hétköznap képernyőre kerül. A Stohl András műsorvezetésével készült páros reality a mai napon azonban bő 4 hetet és 14 részt követően véget ért.
A Párharcban ezúttal is hét sztárpár versenyzett egymás ellen, ám a döntőbe csak két páros került be. A fődíjért Stana Alexandra és kedvese, Meggyes Dávid, valamint Provoda Jodes és barátnője, Salander Dorina küzdött meg egymás ellen. A játékban végül Provoda Jodes és Salander Dorina győzedelmeskedett, ezzel pedig övék lett a főnyeremény, amely egy egzotikus utazás.
A páros reality helyett december 6-tól a Szerencsekerék vadonatúj adásai lesznek láthatóak a TV2-n.

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja

Két sorozat is új évaddal jelentkezik a TV2 egyik csatornáján
