Tavaly novemberben Kolosi Péter a SorozatWikinek erősítette meg, hogy 23 év után befejezik a Barátok köztöt. A vezérigazgató-helyettes ezen kívül el is mondta, hogy miért döntöttek így. Azóta viszont nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor búcsúzik a leghosszabb magyar sorozat, csak azt, hogy valamikor júliusban lehet rá számítani. A rajongói csoportokban több dátum is felmerült, Tihanyi Tóth Csaba a Reggeliben július 16-i befejezésről beszélt, amely egy logikusnak tűnő pénteki nap, így a sajtó egy része készpénznek is vette. Azonban most kiderült, hogy minden korábbi időpont hamisnak bizonyult.

hirdetés

A Barátok közt utolsó epizódja július 17-én, szombaton lesz az RTL Klubon. A záró epizód a főműsoridő közepén, 20 órakor kerül képernyőre. Így a sorozat befejezése nem a mostani, hétköznap késő délutáni időpontjában lesz, hanem egy közel 23 éves produkcióhoz méltóan hétvégén, az RTL Klub egyik legfontosabb sávjában.

A tévétársaság július 1-jétől búcsúkampányt indít, melynek keretében plakátokon idézi fel az elmúlt közel két és fél évtized meghatározó pillanatait a 4-6-os villamos vonalán, „Köszönjük a 23 közös évet!” címmel. A Barátok közt online és social felületein visszatekintések lesznek láthatók, így ismét találkozhat a közönség a legemlékezetesebb jelenetekkel.

Szintén csütörtöktől pedig a Vatera.hu közreműködésével jótékonysági árverés indul, melyen mindenkinek lehetősége nyílik licitálni a Barátok köztben látott ikonikus kellékekre, jelmezekre, díszletekre. Az aukción befolyó összeg az SOS Gyermekfalvak lakóinak életét könnyíti meg.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban