Az elmúlt hónapokban jelentős átalakításon ment keresztül a közmédia, amelynek megújításáért Grósz Judit miniszteri biztos felel. Az Országgyűlés júniusban elfogadta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást. Ezt követően többek között újraindult az M1 hírszolgáltatása, ismét önállóvá válik az MTI, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató összeolvadásával pedig létrejön a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. A változások részeként megszűnt a Közszolgálati Közalapítvány és a Független Közmédia Testület veszi át a helyét, amelynek feladata a közmédia működésének biztosítása és függetlenségének védelme lesz. A 9 tagú testületbe 3 tagot a kormánypártok, 3-at az ellenzéki frakciók, további 3 személyt pedig médiaszakmai szervezetek jelölhetnek. A testület felállításának folyamata az elmúlt hetekben többször is elakadt, most azonban fejlemény történt.

Radnai Márk és Rost Andrea, a Művelődési Bizottság alelnökei (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

A parlament Művelődési Bizottsága szeptember 2-án ismét napirendre vette az ügyet, és ezúttal 6 személy jelölését támogatta. A 3 médiaszakmai jelölt, Bayer Judit médiajogász és kutató, Sükösd Miklós szociológus és médiakutató, valamint Kollár Árpád költő és irodalomszervező egyhangú támogatást kapott. A Tisza által jelölt Hargitai Miklós újságíró, a Sajtószakszervezet elnöke, Szabó György médiaszakember, illetve Bálint Viktor közgazdász, marketing és üzletfejlesztési szakember pedig 7 igen és 4 nem szavazattal jutottak tovább. A testületbe való bekerülésükről az Országgyűlés fog szavazni. A bizottság Bayer Juditot javasolta a testület elnökének.

A testület további 3 helye azonban egyelőre üres. Ezekre eredetileg a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk jelöltjeit – Siklósi Beatrixot, Martí Zoltánt és Moys Zoltánt – terjesztették elő, ám a Művelődési Bizottság a jelölésüket nem támogatta. A 3 fennmaradó hely sorsa ezért egyelőre kérdéses.

„A Testület hat taggal is meg tud alakulni, és kiírhatja a vezérigazgatói pályázatot. Ha pedig az ellenzéki pártok továbbra sem állítanak alkalmas jelölteket, a következő lépésben a médiaszakma előtt nyílik meg ennek lehetősége.”

írta Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának alelnöke egy Facebook-bejegyzésben.

Az Amazon Prime Videón mostantól más streaming szolgáltatásokra is elő lehet fizetni

Hangulatos előzetest és premierdátumot kapott a Tulsa királya 4. évada

Sebestyén Balázsékat fogják üldözni a Most Wanted hamarosan érkező testvérműsorában

Sorozat készül a Jóbarátok sztárjáról, Matthew Perryről a Netflixre

Az RTL egyik népszerű arca egy időre visszavonul a műsorvezetéstől

8 év után távozik az RTL Reggeli egyik műsorvezetője