2020 novemberében az HBO bejelentette, hogy sorozatot készít az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb videójátékából, a The Last of Usból. A széria a jövőben játszódik, ahol egy világjárványt követően a Földön több a fertőzött ember, mint az egészséges, a városok pedig el vannak zárva a külvilágtól. A történet egy megtört férfi (Joel) és egy különös kislány (Ellie) kalandjait meséli el. A produkció főszereplői a Trónok harca két sztárja, az Oberyn Martellt alakító Pedro Pascal és a Lyanna Mormont bőrébe bújó Bella Ramsey lesznek.

A The Last of Us forgatása tavaly júliusban indult, a sorozat pedig az eredeti tervek szerint idén került volna bemutatásra, azonban csak 2023-ban fog debütálni a platformon. Most megérkezett a széria első előzetese, amelyben betekintést kapunk a főszereplőkre váró kalandokra a világjárvány kitörését követően. A magyar feliratos videó alább tekinthető meg:

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada