Augusztus közepén kiderült, hogy egy vadonatúj, katonai sportreality érkezik a TV2-re. Október utolsó napján bejelentették, hogy a Magyar Honvédség megrendelésére készülő A Kiképzés műsorvezetője Stohl András lesz. Néhány hete két előzetes is megjelent a produkcióhoz, most pedig az is kiderült, hogy mikor érkezik a csatornára.
A TV2 Csoport ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy A Kiképzés január 27-én, hétfőn indul a TV2-n. A műsor minden hétköznap este képernyőre kerül majd. A realityben az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos (férfiak-nők), négy csapatot alkotva, katonai kiképzésen alapuló csapatversenyen mérkőznek meg egymással, saját fizikai és mentális határaikat feszegetve.
A versenyzők négy Kiképző – Oravecz Kristóf főhadnagy, Farkas András törzszászlós, Nagy Ádám zászlós és Molnár Attila főtörzsőrmester – vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei, képességei és ezek helyszíne: egy-egy laktanya, gyakorlótér, repülőbázis. A győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.

Ez a 8 sorozat és film érkezik áprilisban az Amazon Prime Videóra

Áprilisban befejeződik a Pokoli rokonok 2. évada és vele együtt a sorozat is

Ilyen lesz a visszatérő Heti Hetes - itt az első előzetes

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb áprilisi sorozatpremierjeit

Két újabb híresség csatlakozott a visszatérő Heti Hetes csapatához

