Április közepén a Netflix közzétette a legfrissebb, első negyedéves gyorsjelentését. Ebből kiderült, hogy a streaming szolgáltató 200 000 előfizetőt veszített az előző negyedévhez képest. Ezután a médiavállalat vezérigazgatója, Reed Hastings két fontos bejelentést is tett. Először is elárulta, hogy a Netflix korlátozni szeretné a jelszómegosztásokat, ugyanis a becslések szerint jelenleg nagyjából 100 millió ember használhatja ingyenesen a szolgáltatást.

Ezen kívül azt is bejelentette, hogy hamarosan a Netflixnél is megjelenhetnek a reklámok. Ez azért is volt meglepő, mert Hastings korábban tagadta azokat a híreszteléseket, miszerint a streaming szolgáltatónál bevezetnék a fizetett hirdetéseket. Úgy tűnik, hogy most nagy előrelépés történt az ügyben. A New York Times információi szerint ugyanis a Netflix közölte a vállalat alkalmazottaival, hogy a vártnál korábban, már 2022 végén megjelenhetnek a reklámok a streaming szolgáltatónál.

Ez természetesen nem azt jelentené, hogy minden csomagban ott lennének a fizetett hirdetések. Lenne egy – a jelenlegieknél olcsóbb – csomag, melyben reklámokkal is találkoznának a felhasználók. A Netflix egyelőre nem kommentálta az értesülést.

A mi kis falunk egyik legismertebb színésze is csatlakozott a megújult Heti Heteshez

Marsi Anikó elárulta, hogy Gönczi Gáborral véglegesen eltűnnek-e a TV2 képernyőjéről

A legelejétől megismétli a Vészhelyzetet a TV2 Csoport egyik csatornája

Meglepő időpontban folytatódik a Kincsvadászok VIP a TV2-n

Lekerül a képernyőről a TV2 két meghatározó arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor (frissítve)

Jövő héttől megújul az RTL Reggeli