2016-ban indult a Csak színház és más semmi a Dunán. A produkció a Csak szex és más semmi című film átdolgozása, amely bemutatja, milyen egy színházi társulat élete. A humoros hangvételű széria ma 19:30-kor tér vissza a 4. évadával. Az ismét szombat esténként látható sorozatból ez a szezon lesz az utolsó, a megszokotthoz képest pedig hosszabb, 6 helyett 8 részes etappal jelentkezik.
A Csak színház és más semmi folytatása a Thália Színház felújítási munkálatai miatt új helyszínen játszódik majd. A társulat emiatt költözni fog és még több külső helyszínt láthatunk az új részekben. A sorozat eddigi három évadában mindig egy színházi darab próbafolyamatát kísérhettük figyelemmel, ez most sem változik. Ezúttal egy zenés darab, a Napfény hotel kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést. A Csak színház és más semmi negyedik szezonjában egy Alex nevű népszerű popsztárt kérnek fel a Napfény hotel főszerepére, aki nem kevés bonyodalmat okoz majd. A karaktert az Oltári csajokból ismert Ember Márk alakítja.
A fiatalok mellett Csernák János és Bánsági lldikó, valamint rajtuk kívül Jordán Adél is új szereplőként csatlakozik a történetbe. Milyen bonyodalmak várhatóak még a Komédiás Színház életében? Hogyan illeszkednek majd be a feltörekvők a társulatba? Kiderül szombatonként 19:30-kor a Dunán.
(A cikket a Megafilm támogatta.)