2017 decemberében, a harmadik évad fináléját követő héten indult a Prime-on a Gotham negyedik szezonja. A széria, mely elmeséli Batman és Gotham legismertebb rendőrének, James Gordon, valamint a hírhedt bűnöző figurák előzménytörténetét, az év elején ment szünetre. A hazai rajongók február 22-én láthattak legutóbb új epizódot a sorozatból, a 4×11-es sorszámút, azóta nem került képernyőre a Gothamből több premier rész.

Közel öt hónap szünet után nyáron folytatja a sorozat legfrissebb, negyedik évadát a Prime. A 4×12-es epizód július 19-én, csütörtökön 23:00-kor lesz látható. A Gotham tehát továbbra is a megszokott napon kerül adásba, de a korábbiaktól eltérően már nem este tízkor, hanem egy órával később kezdődnek csak a részek. Mivel a Prime-on a negyedik évad fele került képernyőre február végéig, így még 11 rész van hátra a szinkronos vetítésben ebből ez etapból. Ha nem tartanak több szünetet, akkor szeptember végén láthatja a közönség az évadfinálét. A sorozatból tavasszal berendelte a FOX az ötödik etapot, mely egyben az utolsó is lesz.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán