Hosszú várakozást követően, az amerikai premier után két évvel, 2016 őszén hazánkban is bemutatkozott a Gotham, a Batmanről szóló képregényekből, rajzfilmsorozatokból és mozifilmekből is jól ismert bűnös város előzménytörténete. A TV2 Csoport újonnan indult csatornáján, a Prime-on az első évadot szünet nélkül követte a második, majd idén júliusban a harmadik etap is, ami azonban múlt héten véget ért.

A széria rajongói számára azonban jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis ismét kihagyás nélkül érkezik a magyar szinkronos folytatás. A Gotham negyedik évada december 14-én, csütörtök este 22 órakor debütál a Prime-on. Az Amerikában jelenleg is futó szezon első fele a sokat sejtető A sötét lovag alcímet kapta és pont pár napja, december 7-én került képernyőre a tengerentúlon a félévadzáró epizód.

hirdetés

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

hirdetés