A Dancing with the Stars 2. évadának fináléja után a zsűri vendég tagja, Gabriela Spanic bejelentette, hogy idén érkezik a produkció 3. etapja. Augusztus elején egy sajtótájékoztató keretein belül nyilvánosságra hozták a legújabb évad versenyzőit és új zsűrijét. Emellett azt is kiderült, hogy a Vad angyal sztárja, Facundo Arana is részt vesz a műsorban, azt azonban egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy milyen szerepben lesz látható.
A Dancing with the Stars egyik műsorvezetője, Lékai-Kiss Ramóna egy Instagram bejegyzésben tette közzé, hogy Facundo Arana a négy fős zsűrihez csatlakozik majd. Így az argentin színész Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Szente Vajk és Juronics Tamás mellett ülve mondhatja el a véleményét a táncparketten látott produkciókról. A 3. szezon október 8-án, szombaton 20 órakor indul a TV2-n.

Már nyár elején indul az RTL új műsora, az Ingatlanvadászok Fördős Zé vezetésével

A TV2 most már több ismétlést sugároz a Kincsvadászokból, mint amennyi új részt ad

Az X-Faktor legsikeresebb mentora lesz a Csillag születik egyik zsűritagja

Új évada készül az itthon a SkyShowtime-on elérhető népszerű thriller-drámasorozatnak

Megérkezett A mackó 4. évadának első előzetese
