A Sissi (Sisi) című nagyszabású, történelmi sorozat 1. évada tavaly decemberben debütált az RTL Most+-on, néhány nappal később pedig az Epic Dramán is bemutatták. Novemberben megírtuk, hogy december 26-tól a széria folytatása is látható lesz a csatornán. Most további információk derültek ki az Epic Dramás vetítéssel kapcsolatban. A Sissi 2. évada december 26. és 31. között fog képernyőre kerülni. A sorozat minden nap 21 órakor jelentkezik majd új epizóddal. Emellett a produkció 2. etapja kapott egy vadonatúj előzetest is, mely a cikk alatt tekinthető meg.
A német széria Erzsébet királyné rendkívüli életét mutatja be. A legközelebbi bizalmasai szemszögéből elmesélt történet új fényben világítja meg őt, mely által egy igazán sokrétű nőt ismerhetünk meg benne. Az következő évadban Sissi és Ferenc József közös életét a közelgő háború réme és magánéleti problémák egyaránt fenyegetik. Amikor a fiatal császárnő „aranykalitkájából” kiszabadulva Magyarországra utazik, ott nem csak a puszta és a vendégszerető helyiek nyűgözik le.

Az őszi-téli időszak helyett májusban indul az egyik nagyszabású showműsor új évada

Vaszily Miklós lett a TV2 Csoport új vezérigazgatója

Reszkessetek betörők, Star Wars, Castle - nagy Disney csomagot vásárolt az RTL

Ezek a SkyShowtime legnagyobb májusi újdonságai

Hivatalosan is bejelentették Pavel Stantchev, a TV2 Csoport vezérigazgatójának távozását
