A SkyShowtime június elején bejelentette, hogy még ebben az évben érkezik Taylor Sheridan (Yellowstone, Kingstown polgármestere) vadonatúj szériája, a Landman. A 10 részes drámasorozat főszerepében az Oscar-díjas Billy Bob Thornton lesz látható, de Demi Moore is fontos szerepet kap benne. Most pedig az is kiderült, hogy pontosan mikortól lesz megtekinthető a produkció.

hirdetés

A SkyShowtime ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy a Landman november 20-án, szerdán dupla résszel debütál a platformon. A széria ezt követően hetente jelentkezik majd új epizóddal. A produkció a nyugat-texasi olajfúrótornyok világának szerencsevadászairól szól. Az olajmunkások és olajhajhász milliárdosok váltakozó sikerű történetét mutatja be, akik akkora fellendülést gerjesztenek, ami átalakítja az éghajlatot, a gazdaságot és a geopolitikát is. A produkció a Boomtown című podcast alapján készült.

A sorozatban Billy Bob Thornton és Demi Moore mellett látható lesz még Ali Larter (Az utolsó áldozat), Michelle Randolph (1923), Jacob Lofland (Ház a mocsár mentén), Kayla Wallace (Ha szólít a szív), James Jordan (Yellowstone), Mark Collie (Nashville) és Paulina Chávez (Ashley García táguló világképe) is.

hirdetés

Jövő héten műsorváltozás lesz az RTL-en: Sebestyén Balázs ellepi a hétköznap estéket

Kiderült, hogy mikor mérkőznek meg a magyar celebek a HELL Boxing Kingsben az RTL-en

Vasárnaptól nagy változás lesz a Megasztárban

Kiderült, hogy helyettesítik-e Noszály Sándort a Sztárbox döntőjében, ők lépnek ringbe a fináléban

Bejelentették, hogy mikortól közvetítik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit az RTL-en

Ő nyerte a Sztárban sztár All Starst