A Házasság első látásra korábban az RTL-en futott, a realiy 2. évada azonban már a TV2-n volt látható. A szezon március 18-án debütált, és hatalmas sikernek örvendett, így nem volt meglepő, hogy a tévétársaság még az etap vége előtt berendelte a folytatást. Akkor azt is nyilvánosságra hozták, hogy a következő évad még idén ősszel képernyőre kerül, azt viszont egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor.

A Házasság első látásra 2. évadának egyik párja

A médiavállalat most bejelentette, hogy a Házasság első látásra 3. szezonja november 18-án, hétfőn indul a TV2-n. A műsor minden hétköznap este látható lesz. A produkció ezúttal egy 6 részes online kísérő műsorral egészül ki, melynek háziasszonya Orosz Barbara lesz. A minden héten egy adással jelentkező kibeszélőben a műsor vendégei megvitatják a látottakat, illetve reagálnak az adásban történtekre.

A párkereső realitybe most is 6 nő és 6 férfi vágott bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra találjanak. Három elismert párkapcsolati szakértő, Gaál Viktor pszichológus, Tóth Melinda pszichológus és Nyíró András író, párkapcsolati tanácsadó kíséri őket az úton, akik arra vállalkoztak, hogy tudományos módszerek, és személyes tapasztalatok alapján a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől