Az Exatlon Hungary 3. évada december 28-án debütált a TV2-n és azóta minden hétköznap este képernyőn van. Palik László produkciója decemberben és januárban kiemelkedő számokat produkált, februárban és márciusban jó számokat hozott, április óta pedig közepes eredményekkel kerül képernyőre. Tegnap este immár 85. adásával jelentkezett, ahol a műsorvezető fontos információkat osztott meg.

Palik László bejelentette, hogy indul a végjáték és már csak 29 nap van hátra az Exatlon Hungary 3. szezonjából. Új játékos már nem érkezik, még akkor sem, ha egy versenyző sérülés miatt adja fel a sportrealityt. Ebből pedig kiszámítható az elmúlt időszak egyik legnagyobb kérdése a televíziózásban, hogy meddig tart még idén a műsor. Ha a következő időszakban is hetente 5 alkalommal jelentkezik a műsor, akkor június 4-én, pénteken 3-án csütörtökön ér véget. Ha viszont pünkösdhétfőn nem lesz Exatlon, akkor június 5-7. között 4-én búcsúzhatnak Palik Lászlóék.

Premierözön a Netflixen: 24 film kerül fel szeptemberben a streaming szolgáltatóra

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Ezúttal három színész csatlakozott Az Árulók új évadához

8 év után távozik a Fókusz egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

3 év után távozik Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment programigazgatója