Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója egy májusi interjúban jelentette be, hogy a TV2 két, korábban az RTL Klubon is látható műsorformátumot vásárolt meg. Ezek egyike a Farm, mely a VIASAT3-on mutatkozott be 2002-ben, a produkció azonban nem volt túl sikeres. A realityt hosszú időre jegelték, majd 2016-ban az RTL Klubon tért vissza a képernyőkre. Ezt a verziót már nem nézték rosszul, de nem is volt kiemelkedően népszerű. A TV2-s Farm különlegessége az lesz, hogy rögtön VIP évaddal jelentkezik, a celebeknek pedig a földművelés és állattenyésztés rejtelmeivel is meg kell majd ismerkedniük.


Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először
