A SorozatWiki elsőként számolt be róla nemrég, hogy februárban új, nagyszabású showműsor indul a TV2-n, Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada címmel. A produkció kísértetiesen hasonlít az RTL Klubra érkező Álarcos énekeshez, mindkét műsorban az lesz a cél, hogy a zsűri és a nézők kitalálják, kik rejtőznek a díszes jelmezek alatt. Csikesz Erika, a TV2 Csoport értékesítési igazgatója a Nonstop+ elnevezésű, ügynökségeknek szóló keddi előadásában bejelentette, a Nicsak, ki vagyok? műsorvezetője Till Attila lesz – tudta meg a Media1.

A Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada hétvégente, főműsoridőben lesz látható, a műsorról a Media1 cikkéből az is kiderül, hogy 2020 tavaszán 6 epizód kerül adásba, melyben 12 versenyző szerepel majd. A TV2 újdonságában olyan hírességek is láthatók lesznek, mint Majka, Ganxsta Zolee, Hajós András, Judy, Ábel Anita, és Kajdi Csaba, akik a nézőkkel közösen próbálják megfejteni, kik láthatóak a jelmezben. A Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada egy román formátum, a Mysteries in the spotlight adaptációja, mely 2011-ben indult Demascarea névvel az Antena 1 csatornán.

Ez a 8 sorozat és film érkezik októberben az Amazon Prime Videóra

Megvan, mikor kerül fel az élőszereplős Vaiana a Disney+-ra

Gundel Takács Gábor egy vadonatúj, átverős realityvel jelentkezik az RTL-en

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)