Az RTL Magyarország tavaly novemberben jelentette be, hogy 2020-ban az X-Faktor mellett egy másik nagyszabású műsort, a The Masked Singer magyar verzióját is elkészítik. Másfél hete írtuk meg, hogy Az álarcos énekes a várakozásokhoz képest jóval előbb, már február végén érkezik az RTL Klubra. A formátumban énekes sztárok különféle őrült jelmezekben lépnek fel egymással párbajozva. A zsűri és a nézők sem tudják, hogy valójában kik énekelnek, de az adások alatt apró utalások érkeznek arról, hogy ki rejtőzhet a maszkok mögött. Minden epizód végén kiesik egy versenyző, akinek le kell vennie a jelmezt és ezáltal kiderül, hogy a megelőző hetekben ki rejtőzött az álarc mögött. Most úgy néz ki, a TV2 Csoport szintén indít egy RTL-éhez hasonló, maszkos műsort.

A SorozatWiki információi szerint Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada címmel egy vadonatúj nagyszabású showműsor indul februárban a TV2-n. A médiavállalat a román Mysteries in the spotlight című formátumot vette meg, mely 2011-ben indult Demascarea névvel, az utóbbi években pedig Scena misterelor címmel volt látható (a képen) az ottani Antena 1 csatornán.

Az oldalunk által megszerzett leírás szerint a TV2-es showműsorban két háromfős sztárcsapat versenyez egymással: a feladatuk mindössze annyi, hogy felismerjék és leleplezzék a színpadi produkciót bemutató hírességeket. A dolgukat azonban megnehezíti, hogy a versenyzők látványos, külsejüket elfedő monumentális jelmezekben adják elő a produkciókat, tőlük teljesen szokatlan stílusban. A formátum egyik érdekessége, hogy a sztárcsapatok, a stúdió közönsége és a televízió előtt ülő nézők egyszerre izgulhatnak, és együtt leplezhetik le a versenyzőket. Minden versenyző kiléte csak akkor derül ki, ha kiesnek a versenyből, addig szabad a találgatás. Mutatunk egy 2016-os videót a formátumról:

hirdetés

A SorozatWiki információi szerint az RTL Klub és a TV2 álarcos műsora is február második felében debütál, így arra is van esély, hogy mindkettő ugyanazon a napon kerül majd képernyőre. A hírrel kapcsolatban megkerestük a TV2 Csoportot, ahol megerősítették a műsor érkezését.

„Tavaly a Budapesten megrendezett NATPE nemzetközi televíziós műsor és filmvásáron figyeltünk fel az Antena Group műsorára, ugyanis a szakmai zsűri beválasztotta 2019 három legeredetibb formátuma közé. A kollégáim azóta azon dolgoznak, hogy a magyar nézők számára szórakoztató és igazán izgalmas formában kerüljön rövidesen képernyőre” – mondta Pavel Stantchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója a SorozatWikinek küldött válaszában.

Végül pedig íme egy friss videó, a tavalyi román műsorról:

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban