Ma rendezik meg a Big Picture nevű tévés konferenciát, melyen a csatornák vezetői prezentálják elért eredményeiket és fontos bejelentéseket is tesznek. Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter először elárulta, hogy elkészítik a sikeres nemzetközi üzleti reality, a Dragon”s Den hazai változatát, majd leleplezte, hogy két új saját gyártású sorozatot készítenek és elhoznak több amerikai szériát is jövőre. Ezek mellett elárulta, hogy két, nagy sikert elérő RTL Klubos műsor is új évadokkal tér vissza 2019-ben.

2017 januárjában derült ki, hogy 13 év után visszatér az RTL Klubra a Survivor. A műsor a korábbi heti helyett napi rendszerességgel került képernyőre, és a tavalyi év egyik legsikeresebb produkciója lett. A csatorna be is rendelte az újabb évadot, amely szeptember 24-e óta látható a csatornán hétköznap esténként. A műsor remek eredményeket szállít a TV2 új, őszi műsorrendje ellen is, az RTL Klub pedig jövőre egy újabb szezonnal folytatja a realityt.

Új évaddal tér vissza 2019-ben az X-Faktor is. Az RTL Klub nagyszabású zenés tehetségkutatója 2010-ban indult, 2018-ban pedig már a nyolcadik etapja látható. Az idén képernyőre került válogató adások mindegyike tarolt, a múlt heti adás pedig egyenesen tarolt, és az év legnézettebb műsora lett. A Big Picture-ön bejelentették, hogy az X-Faktor is folytatódik jövőre, így a kilencedik szezon is elkészül a már veteránnak számító tehetségkutatóból. (Fotó: RTL Klub)

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján