A Heti Hetes 1999-ben indult. 2012-ben átkerült az RTLII-re, majd 2017-ben megszűnt a műsor. Idén januárban merült fel a sajtóban először, hogy feltámaszthatják a produkciót. Majka a Televíziós Újságírók Díján egy interjúban megerősítette, hogy ő és Hajós András részt vesznek az új Heti Hetesben. Azután újabb név bukkant fel, a Jólvanezígyből ismert Nagy Ádámé. Március végén megérkezett a hivatalos bejelentés is. Utána a médiavállalat leleplezte Hevér Gábor részvételét, majd Thuróczy Szabolcs csatlakozását erősítették meg. Ezt követően lerántották a leplet Fancsikai Eszterről, majd Parti Nórával bővült a csapat. Tegnap Vadon Janit és Linczényi Márkót jelentették be. Most megérkezett a produkció első előzetese is.

A visszatérő Heti Hetes április 12-én, most vasárnap 19:30-kor debütál az RTL-en és az RTL+ Premiumon. A hír alján megtekinthető a műsor első ajánlója, amely ízelítőt ad abból, milyen lesz az első adás hangulata. A kedvcsinálóban látható az új műsorvezető, Nagy Ádám, valamint az e heti tagok, Hevér Gábor, Hajós András, Thuróczy Szabolcs, Fancsikai Eszter, Parti Nóra és Linczényi Márkó is. Íme:

A mi kis falunk egyik legismertebb színésze is csatlakozott a megújult Heti Heteshez

Marsi Anikó elárulta, hogy Gönczi Gáborral véglegesen eltűnnek-e a TV2 képernyőjéről

A legelejétől megismétli a Vészhelyzetet a TV2 Csoport egyik csatornája

Meglepő időpontban folytatódik a Kincsvadászok VIP a TV2-n

Lekerül a képernyőről a TV2 két meghatározó arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor (frissítve)

Jövő héttől megújul az RTL Reggeli