A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) hatalmas népszerűségnek örvend szerte a világon. Az eredetileg az Antena 3-on futó sorozat akkor lett igazán sikeres, miután a Netflix megvásárolta a jogait, és további évadokat készített hozzá. Ennek köszönhetően megannyi embernek a városokon kívül arcok és történetek is eszükbe jutnak, amikor azt hallják, hogy Tokió, Berlin vagy Nairobi.

hirdetés

A szereplők híres nagyvárosok neveit használják, hogy elrejtsék a valódi identitásukat, amit egymás közt is titokban kell tartaniuk. Ez azonban hamar megdől, hiszen Moszkva és Denver, Helsinki és Oslo, valamint a Professzor és Berlin is rokoni kapcsolatban állnak, Rió és Tokió pedig egymásba szeretnek. Az az ötlet, hogy városneveket használjanak a karakterek, rendkívül egyszerűen született meg. A sorozat egyik készítője, Álex Pina a Lifestyle Magazine-nak a következőt nyilatkozta: 

“Számos ötletünk volt, többek között bolygónevek is. Aztán egy napon valaki Tokió feliratos pólóban jelent meg, és így kezdődött az egész. Képzeljék el milyen lenne, ha A nagy pénzrablás főhőseit Uránusznak, Merkúrnak és Jupiternek hívnák!” 

A Money Heist: The Phenomenon című dokumentumfilmben azonban a széria másik alkotója, Jesús Colmenar azt mondta, hogy maga Álex Pina viselte a sorsfordító felsőt, és Tokió megalkotása után 15 perccel már olyan karakterek is létrejöttek, mint Berlin, Moszkva és Denver.

A rablásban résztvevők között azonban akad valaki, aki nem ilyen kódnevet használ. Ő nem más, mint a Professzor, aki igen fontos szerepet tölt be a csoportban. Az őt alaktó Álvaro Morte kitalálta a hozzá passzoló nem hivatalos fedőnevet, ami a Vatikán. Elmondása szerint ez ugyanis ugyanolyan rejtelmes, védett és tudással teli, mint maga a Professzor. A Raplerrel készített interjúban a színész azt nyilatkozta, hogy a Vatikán mögötti koncepció illik a karakteréhez, de nem akarták belekeverni a történetbe a vallást. 

hirdetés

A Barátok közt két korábbi főszereplője is szerepelni fog az RTL új napi sorozatában

Vidus Gabriella: A BL-meccsek többsége az RTL+-on lesz látható

Ezek 2023 eddigi legnézettebb sorozatai és filmjei a hazai HBO Max-on

Bejelentették az RTL új társkereső realityjénék utolsó két szereplőjét is

Új, hosszabb előzetes jelent meg a The Witcher hamarosan érkező 3. évadához

22. heti nézettség - Alig nézték a Pepe 2. évadát