A The Walking Deadből 2010 és 2022 között összesen 11 évad készült. A produkció azóta több testvérsorozatot is kapott, az egyik ilyen a The Walking Dead: Dead City. A spin-off az anyasorozat két karakterére, Maggie-re (Lauren Cohan) és Neganre (Jeffrey Dean Morgan) fókuszál. A széria az Egyesült Államokban 2023 júniusában debütált, Magyarországra viszont csak tavaly januárban érkezett meg az AMC-re. A 2. etap már az amerikai premierrel egyidőben, május elején nálunk is elrajtolt a csatornán. A médiavállalat tavaly júliusban berendelte a 3. évadot. Most megkaptuk a premierdátumot és az első videót is.

A The Walking Dead: Dead City 8 részes 3. szezonja az amerikai premierrel egy időben lesz látható hazánkban. A 3. évad 1. része július 27-én, hétfőn 03:00-kor debütál eredeti nyelven, ugyanazon a napon 22 órakor pedig magyar szinkronnal kerül majd képernyőre a magyar AMC-n.

Az új etapban Maggie és Negan végre félreteszik a nézeteltéréseiket, hogy közösen építsék fel Manhattan első valóban működő közösségét az apokalipszis óta. Amikor azonban ismét eluralkodik a káosz a városban, kénytelenek szembenézni a kérdéssel: tanultak-e korábbi hibáikból, vagy sötét múltjuk végül az egész város pusztulását okozza.

10 éves a Mozi+, tévépremierekkel ünnepel a csatorna

83 évesen elhunyt Szilágyi Tibor

Kiderült, hogy ki lesz a közmédia ideiglenes vezetője

Megvan, mikor kerül fel A Hail Mary-küldetés az Amazon Prime Videóra

Doszpot Péterrel készít bűnügyi nyomozóműsort a TV2 Csoport

Újabb nagy előfizetői akciót hirdetett a Disney+