Februárban jelentette be az RTL Klub, hogy tavasszal újra elindítják egykori sikerműsorukat, a 2000-res évek elejétől 2011-ig képernyőn levő Reggelit. Márciusban derült ki, hogy kik alkotják majd a műsor egyik házigazda párosát, és most áprilisban lehullt a lepel a stúdióbelsőről és jó néhány részletről is. Az április 17-én, húsvéthétfő reggelén 7:15-kor induló megújult Reggeli stúdiója négy “helyiségből” áll majd.

A legszélső rész egy télikert, mellette található egy elkülönített rész az élőben fellépő énekesek, zenészek részére. A két fő helyszín a középen található konyha, és a feljebb elhelyezkedő családias hangulatú nappali lesz. Itt zajlanak majd a beszélgetések. A műsor első állandó házigazdája Peller Anna és Lukács Miklós kettőse lesz, a premier adást azonban nem ők, hanem két veterán “reggelis”, Stohl András és Alföldi Róbert nyitja meg.

A vadonatúj reggeli hétköznap reggelente 7 és 9 óra között jelentkezik majd az RTL Klub műsorán. Lesz egy gasztrorovata, valamint a készítők szándéka szerint hétről hétre segíteni szeretnének menhelyen élő állatokon, hogy minél hamarabb új otthonra leljenek. (Fotó: Nesztinger Szilárd)

hirdetés
hirdetés

A Nagy Ő: Megvan, hogy kit választott párjának Stohl András

A Nagy Ő: Kiderült, hogy Stohl András együtt van-e még a választottjával

Jövő hétfőtől átalakulnak a TV2 hétköznap estéi

Két hangulatos előzetes is érkezett Nicolas Cage Marvel-sorozatához

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezett a legújabb török sorozat

Hamarosan indul A Dal 2026 - itt vannak a részletek