A The Walking Deadet éveken keresztül vetítette a magyar FOX, a csatorna megszűnését követően azonban kétségessé vált a produkció sorsa. A Viacom tulajdonában lévő RTL Spike sietett a magyar rajongók segítségére, a tévéadóhoz kerültek ugyanis a zombis sorozat jogai. A hazai kábelcsatorna először megismételte az összes részt, majd a 9. szezontól kezdve az amerikai premierrel egy időben, szinkronosan kezdte vetíteni a szériát.

A zombis produkció 10. évadát ismét két részre bontva vetítik, az első 8 epizód tavaly október 7 és november 25 között került adásba. Közel három hónapos szünet után a The Walking Dead február 24-én, ma este 22:00-kor az RTL Spike-on tér vissza a félévad premierjével. A történet ott maradt abba, hogy Michonne útra kelt Virgil társaságában, hogy fegyvereket szerezzenek az Alpha által irányított zombihorda megfékezésére. Eközben egy nagyobb, túlélőkből álló csapat Daryl és Carol vezetésével a Suttogók csapdájába esett, melyből még a tapasztalt felderítőknek sem lesz könnyű megszabadulniuk.

A rajongók izgalmas epizódokra számíthatnak, hiszen a The Walking Dead félévados premierjében kezdődhet el a Danai Gurira által játszott Michonne kiírása a sorozatból. A színésznő a zombis produkció egyik legnagyobb jelenlegi sztárja, akinek távozását már 2019 februárjában, jóval a 10. évad premierje előtt bejelentették. A pletykák szerint a kardokkal harcoló nő a későbbiek során felbukkanhat a Rick Grimes főszereplésével készített filmtrilógiában, így nem feltétlenül kell arra számítani, hogy Michonne kiválása egyben a karakter halálát jelenti majd.

A The Walking Dead 2010-ben indult az amerikai AMC-n, a zombis sorozat azóta is a csatorna zászlós hajójának számít. 2015-ben kibővítették a franchise-t a Fear The Walking Deaddel, hamarosan pedig egy, már az apokalipszis után született tinikről szóló testvérszéria is bemutatkozik. Sikerül-e Daryléknek megszabadulniuk Alpha csapdájából? Visszatér-e Michonne a beszerző túrájáról? Le tudnak-e számolni a túlélők az őket fenyegető, hatalmas zombihordával? Hétfőként 22:00-től kiderül az RTL Spike-on!

(A cikket a Viacom támogatta.)

Megérkezett a Stranger Things 4. évadának első felének végső előzetese

Új időpontba kerül A mi kis falunk az RTL Klubon

Itt A nagy pénzrablás koreai verziójának első előzetese

Már most megnézhető a Stranger Things 4. évadának eleje és több új infó is érkezett

7 évad után véget ér az egyik népszerű amerikai sorozat

3 év szünet után tér vissza az 500 az ATV-re (x)