2022 januárjában több vadonatúj török széria is indul a magyar csatornákon. A Szerelem kiadó január 3-án debütált a SuperTV2-n, az Édes kis hazugság pedig január 20-án kezdődik a LifeTV-n. Most kiderült, hogy februárban is érkezik egy itthon még nem vetített török sorozat. A Fazilet asszony és lányai (Fazilet Hanim ve Kizlari) február 4-én indul a TV2-n. A széria hétköznaponként 15:40-kor jelentkezik majd új részekkel. A produkció A nagykövet lányát váltja, mely február 3-án ér majd véget. A sorozatból két évad készült, melyet Törökországban 2017 márciusa és 2018 júniusa között vetítettek.

A történet középpontjában egy özvegy édesanya, Fazilet áll. Férje halála óta egyedül neveli két lányát. Hazan és Ece nehezen jönnek ki pénzéhes anyjukkal. A fiatalabbik lány, Ece modell szeretne lenni, ebben a karrierben pedig Fazilet sok pénzt lát, úgyhogy maximálisan támogatja őt. Hazan sportedzőként dolgozik, amit édesanyja nem néz jó szemmel. Munka közben azonban megismerkedik Sinan Egennel. A férfi jóképű és gazdag, így már Fazilet is máshogy tekint rá.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Bemutatjuk, hogy mit kell tudni a Most Wanted 2. évadának szökevényeiről

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik egy török drámasorozat új évada

Rendkívüli időpontban ér véget A hegyi doktor újra rendel 19. évada a TV2-n

A vártnál később érkezhet a Vaják utolsó évada

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel augusztusban