Idén januárjában egy vadonatúj, itthon eddig még nem látott török széria kerül képernyőre. Az Édes kis hazugság (Benim Tatli Yalanim) január 20-án, csütörtökön 21 órakor indul a LifeTV-n. A sorozat további epizódjai azonban korábban, hétköznaponként 20 órakor, dupla részekkel lesznek láthatóak a csatornán. A szériából egy évad készült, melyet Törökországban 2019 júniusa és decembere között vetítettek.

A történet főszereplője Nejat, egy szemüvegtervező cég vezérigazgatója. Felesége évekkel ezelőtt elhagyta őt, így egyedül neveli kislányát. A gyermek nem emlékszik az édesanyjára, Nejat pedig nem szeretné őt felzaklatni, ezért hallgat róla. Később akaratán kívül egy hazugságspirálba keveredik. Azt mondja, hogy párja, Aylin Afrikában dolgozik humanitárius céllal, és nemsokára hazatér. Felesége nevében évek óta leveleket ír a lányának, aki nagyon szeretné megismerni az anyukáját. Egy napon azonban váratlan fordulat következik be kettejük életében.

Megérkezett a Stranger Things 4. évadának első felének végső előzetese

Új időpontba kerül A mi kis falunk az RTL Klubon

Itt A nagy pénzrablás koreai verziójának első előzetese

Már most megnézhető a Stranger Things 4. évadának eleje és több új infó is érkezett

7 évad után véget ér az egyik népszerű amerikai sorozat

3 év szünet után tér vissza az 500 az ATV-re (x)