A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) 5., egyben utolsó évadának második fele 2021 decemberében jelent meg a Netflixen. A sorozat hamar hatalmas sikerre tett szert, aminek köszönhetően a szereplők világszerte ismertek lettek. Ezt a legtöbb színész ki is tudta használni, Pedro Alonso-nak idén decemberben érkezik a saját spinoff sorozata, a Berlin, de tavaly debütált a Lisszabont alakító Itziar Ituño minisorozata, valamint az Alicia Sierrát játszó Naywa Nimri és a Nairobit megformáló Alba Flores közös thriller szériája is. Nemsokára pedig egy vadonatúj bűnügyi drámasorozat érkezik a Netflixre, amelyben a bankrablós széria két fontos szereplője játszik.
A Lángoló test (Burning Body / El cuerpo en llamas) női főszereplője Úrsula Corberó, aki Tokiót formálta meg A nagy pénzrablásban, de fontos karaktert alakít benne a Gandiát, a biztonsági őrök főnökét játszó José Manuel Poga is. A Lángoló test megtörtént események alapján készült, a cselekménye 2017 májusában játszódik. A történet szerint egy rendőr holttestét felgyújtva megtalálják egy autóban a barcelonai Foix víztározóban. Az esemény gyorsan felkelti az emberek érdeklődését, és minden szem két személyre szegeződik; az áldozat barátnőjére, Rosa-ra és az ő szeretőjére, Albertre.
A 8 részes minisorozatra nem kell sokat várni, ugyanis szeptember 8-án érkezik a streaming szolgáltatóra. Úrsula Corberó alakítja Rosa-t, míg José Manuel Poga a meggyilkolt rendőrt, Pedrót játsza el. A nagy pénzrablás színészei mellett a Szomszédom, Javier című szériából ismert Quim Gutiérrez is látható a sorozatban, aki a férfi főszereplőt, Albertet alakítja. Játszik még benne az Elit című drámasorozatban Rebe édesanyját, Sandra-t megformáló Eva Llorach, valamint látható a szériában Isak Férriz (Infiesto), Raúl Prieto (Az eltűnt lány), Bruno Sevilla (A Town Called Malice) és Aina Clotet (Káprázat) is.

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik

