Az év végén mindig érdekes visszanézni az elmúlt hónapok statisztikáira, így megéri vetni egy pillantást arra, hogy Amerikában mely tévécsatornák voltak a legsikeresebbek. Két táblázat is a segítségünkre van, hiszen ezek alapján tisztán látható, hogy a teljes lakosság körében és 18-49-ben mely adókat nézte a legtöbb amerikai. Habár 2016-hoz képest 10 százalékot visszaestek a számai, még így is a CBS lett az első a teljes népességet tekintve, mely a szitkomok és a nyomozós sorozatok rajongóinak kedvez.

A második a keményebb hangvételéről híres NBC lett, ahol helyenként olyan sorozatok is elférnek, mint a Hannibal, de úgy tűnik, hogy az amerikaiak a mai napig szeretik a családi sorozatokat, hiszen a dobogó harmadik fokára felfért az ABC is. A teljes lista itt tekinthető meg, mely a FOX-szal és az ESPN nevű sportcsatornával folytatódik.

18-49-ben már némileg meglepő módon az NBC az első 2017-ben, aztán jön a FOX, mely idén többek között új évaddal hozta vissza a legendás A szökést, majd a CBS következik, de előkelő, 4. helyet ért el az ABC is. Tisztán látszik, hogy a fiatalabb közönség az akcióra vágyik jobban, így ennek is köszönhető, hogy az országos csatornák sorrendje náluk egészen felbolydul. 2016-hoz képest 18-49-ben mind az NBC és a CBS nézettsége is 19 százalékot esett, tavaly is az NBC volt ebben a korosztályban a legnézettebb, aztán jött a CBS, az ABC és a FOX.

hirdetés
hirdetés

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre