A júniusi premierek után bemutatjuk a Netflix júliusi premiereit, hiszen a sorozatok kedvelőinek most is a kedvére tesz a streamingszolgáltató. Számos újdonsággal és friss évaddal bővül a platform kínálata. Thrillerek és vígjátékok is érkeznek, ráadásul ismét több nemzet sorozatait is megtekinthetjük ettől a hónaptól.

hirdetés

Július első napján debütált a vadonatúj svéd széria, a Szerelem vagy kötelesség (Young Royals) első évada. A fiatal Wilhelm herceg a rangos, bentlakásos Hillerska iskola életébe kénytelen beilleszkedni. Azonban az, hogy a szíve parancsát kövesse a vártnál sokkal nagyobb kihívásnak bizonyul. Ugyancsak július elsején érkezett Az 56k generáció (Generation 56k) is. A vadonatúj olasz sorozatban két harmincas éveiben lévő ember egy véletlen találkozás során felidézi 1998-at. Azt az évet, amikor beindultak a serdülőkori hormonjaik, és az internet örökre megváltoztatta az életüket.

Július 2-tól látható A gyilkost keresve (Mortel) 2. évada. A francia horror-fantasy szériában két középiskolás alkut köt egy természetfeletti alakkal, ami által rendkívüli képességekre tesznek szert. Ezután erőiket egyesítve próbálnak megoldani egy gyilkossági ügyet. Július 4-én került be a Netflix kínálatába Az enyém (Mine) című új dél-koreai sorozat 1. évada. A titkokkal és hazugságokkal teli, ám arannyal borított életben két nő megpróbálja megdönteni mindazt, ami az útjában áll az igazi öröm megtalálásában.

Szintén 4-én jött egy másik dél-koreai széria is, a Te vagy a tavaszom (You Are My Spring). A történet szerint egy gyermekkori traumákkal küzdő pszichiáter és egy szállodai portás szívből jövő köteléket köt, amikor belekeverednek egy helyi gyilkossági ügybe. A Mocsár (The mire/Rojst) 2. etapjának premiere július 7-én lesz. A lengyel bűnügyi szériában az 1980-as évek elején holtan találtak egy prostituáltat és egy ifjúsági vezetőt. Az ügy és a rendőrségi eljárás felkelti két újságíró figyelmét, akik gyanakvással követik a fejleményeket. A legújabb szezonban egy 1997-es bűncselekmény megoldása bontakozik ki.

Ugyancsak 7-én jön a legújabb mexikói sorozatnak, a Szomszédok háborújának (The War Next-Door) 1. szezonja. A vígjátékban két ellenséges család egymás szomszédságába költözik egy puccos környéken. Az anyák azonban háborút indítanak egymás ellen, nem számolva a következményekkel. Július 9-e csupa újdonságokat tartogat a nézők számára, ugyanis egy új széria és négy friss évad is érkezik. Ekkor jelenik meg a Több, mint normális (Atypical) utolsó, 4. etapja. A produkció egy gimnazista fiú, Sam Gardner (Keir Gilchrist) hétköznapjait mutatja be. A főszereplő autista, így nagy kihívást jelent számára a barátkozás, a lányokkal való kommunikáció és a szüleivel sem felhőtlen a viszonya.

A Biohackerek (Biohackers) 2. évada is ezen a napon jön. A német thriller sorozat története szerint egy orvostanhallgató bekerül egy elit német egyetemre, ahol titkos feladata az, hogy felfedje az összefüggést egy zseniális biológiaprofesszor és egy családi tragédia között. A Virgin River 3. szezonja debütál július 9-én. Egy ápolónő az új élet reményében Los Angelesből egy észak-kaliforniai kisvárosba költözik, ám teljesen meglepi mindaz amire és akire rábukkan az új lakóhelyén.

A július 9-i premierek közül az utolsó A castamari szakácsnő (The Cook of Castamar/La cocinera de Castamar), amely egy friss spanyol sorozat. A történet szerint egy özvegy herceg szeme megakad egy tehetséges szakácsnőn, kapcsolatuk pedig elkezd kibontakozni. A 18. századi Madridban játszódó széria Fernando J. Múñez regénye alapján készül. Az Én még sosem… (Never Have I Ever) 2. etapjának premierdátuma július 15-e. Az indiai származású tinédzser lány, Devi (Maitreyi Ramakrishnan) meg kell küzdjön a középiskola nehézségeivel és a családi problémákkal, miközben az új szerelmi kapcsolatát is ápolnia kell.

Július 16-án debütál a Van Helsing 5. évada. A sorozatban három év kóma után Vanessa a vámpírok által romba döntött világban ébred. Egy csapat túlélővel együtt az életben maradásért küzdenek. A nagy pénzrablás készítőinek új alkotása, a Túl a vörös kanapén (Sky Rojo) 2. évada július 23-án érkezik a platformra. A spanyol sorozatban egy végzetes esemény hatására, ami egy bordélyházban történik, három nő örült menekülésbe kezd a stricijük és azok verőemberei elől.

Újabb dél-koreai széria, A tökéletes ütés (Racket Boys) 1. évada érkezik július 27-én. A sportdrámában egy városi tinédzser fiú vidékre klnyszerül költözni édesapja új edzői munkája miatt, mivel egy gyenge középiskolai tollaslabda csapat teljesítményét kell feltornásznia. Július 30-én debütál az Outer Banks 2. szezonja. A történet egy csapat kamaszról szól, akik elhatározzák, hogy kiderítik, hova tűnt el egyikük édesapja. A kalandos útjuk során titokzatos kincsre bukkannak, egy rivális banda és a törvény emberei azonban a nyomukba erednek.

 

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna