A mi kis falunk nézői hozzászokhattak már, hogy Pajkaszeg teli van érdekes figurákkal, közülük is kiemelkednek a közmunkások. Kevesen tudják azonban, hogy Debreczeny Csaba helyett a készítők eredetileg egy másik színészt, Józsa Imrét választották ki, hogy eljátssza a produkció Szifonját – derül ki a Blikk korábbi cikkéből. A pilot epizódban még a C-3PO magyar hangjaként is ismert Józsa Imre (a képen balra) volt látható Baki (Kerekes József) és Matyi (Debreczeny Csaba) mellett. A színművész betegsége és későbbi tragikus halála azonban megnehezítette A mi kis falunk alkotóinak dolgát, amely miatt változtatásokat kellett eszközölniük a szereplőgárdában.

“Amikor kiderült, hogy Józsa Imi már olyan beteg, hogy képtelen lenne a feszített tempójú munkát elkezdeni, felhívtam. Ő akkor is viccesen próbálta felfogni a történteket, pedig tudta, hogy nagyon beteg, és képtelen vállalni a szerepet. A karaktere fontos volt, ezért átrendeztük a szereposztást. Józsa Imre eredetileg a közmunkás Szifont alakította volna, ezt a szerepet végül Debreczeny Csaba kapta meg, aki a pilotfilmben még Matyit alakította. Az átrendezés miatt pedig Matyi szerepe végül Molnár Áronnak jutott. Kerekes Józsi maradt Baki” – olvasható Kapitány Iván a Blikknek adott korábbi nyilatkozatában.

Debreczeny Csabát végül nem csak a közönség, hanem a szakújságírók is megszerették, a színművész a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést kapta meg 2018-ban a Televíziós Újságírók Díján. A Matyit alakító Molnár Áron viszont 2020 elején bejelentette, hogy kiszáll A mi kis falunkból. A színész zenei projektjére, a noÁrra szeretne koncentrálni a közeljövőben. A produkció 4. évada április 4-én búcsúzott el a nézőktől, az új részek forgatását a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudta elkezdeni a stáb.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban